limoncill

Öreg morgó étterem

Régóta járunk a környékre, egy vasárnap délutáni családi séta a Duna parton, napsütésben, lábat lógatva a vízben, nem is lehetne jobb ötletem a hét lezárásához.. Igen, mindez megvolt, ki gondolta volna, hogy a szeretettel teli, nyugalmas vasárnap bosszúsan végződik?  Megérkeztünk az Öregmorgóba, leültünk a teraszon. Jöttek is az asztalunkhoz felvenni az ital rendelést, szó szerint… Tovább »

Dionysos Taverna

Vasárnap délutáni levezetésként látogattuk meg az étteremet, mostmár nyugodt szívvel mondhatom, hogy a “nagybetűs” görög éttermet. Telefonáltunk, helyet foglaltunk, a telefont felvevő hölgy nem volt túl kedves, vendégszerető, de sikerült 6 főre kérnünk egy asztalt a teraszra. Igazán kellemes környezetben van, a nagyváros nyüzsgésében, egy kis nyugalom. Kissé nehézkes a parkolás, de érthető, hiszen mégiscsak… Tovább »

Hekk Terasz

Barátaink ajánlására kerestük fel a helyet, először elmentünk előtte, reklámtábla hiányában egyenlőre nehezen fellelhető. Autóval érkeztünk, egy könnyed családi uzsonnára vágytunk szombat délután. A felszolgálás igazán megnyerő volt, Fiamat (aki 7 éves) azonnal levették a lábáról a külön gyerekeknek készült limonádé ajánlatokkal, ami nem mellesleg még nekünk, felnőtteknek is ízlett! Leadtuk a rendelést, az italokat… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!